Nemzeti felsőoktatási ösztöndíj

Május negyedikével a Nemzeti felsőoktatási ösztöndíjra pályázatot hirdetek. Egy fő nyerheti el. Minden szükséges dokumentum a csatolmányban. Az új szabályozás miatt olyan diák is pályázhat, aki most fejezi be a BA-t és jelentkezett az MA-ra, azonban a folyósítás feltétele az aktív jogviszony fenntartása. A pályázati lapok csatolmányként letölthetők.

Leadási határidő: 2017. június 30. (péntek) 12:00 óra
Pontozás, rangsorolás, kiértesítés: 2017. június 30 (péntek) 15:00 óra
Szenátusi döntés (várhatóan): 2017. július 6.
Szenátusi döntés kihirdetése: 2017. július 7.
Jogorvoslati idő: A szenátusi döntés kihirdetésétől számított 15 napon belül van lehetőség fellebbezni.

Nemzeti felsőoktatási ösztöndíjra való felterjesztés: 2017. augusztus 1.

Minden pályázatot a Tanulmányi Osztályon kell érkeztetni és két példányban leadni.

Komár Lajos
rektorhelyettes


Nemzeti felsőoktatási ösztöndíjban azok az államilag támogatott (ösztöndíjas, részösztöndíjas) illetve költségtérítéses (önköltséges), teljes idejű (nappali tagozatos) alapképzésben, illetve mesterképzésben részt vevő hallgatók pályázhatnak, akik jelenlegi vagy korábbi tanulmányaik során legalább két félévre bejelentkeztek és legalább 55 kreditet megszereztek.

A 2017/2018. tanévre elnyert Nemzeti Felsőoktatási Ösztöndíj csak a 2017/2018. tanévben folyósítható.

Amennyiben a hallgató – a képzési időnek megfelelően – a 2017/2018. tanév első félévének végén fejezi be tanulmányait, abban az esetben jogosult továbbra is nemzeti felsőoktatási ösztöndíjra, ha tanulmányait a 2017/2018. tanév második félévében folytatja, ideértve azt az esetet is, ha az alapfokozat megszerzését követően a soron következő félévre mesterképzésre felvételt nyert (fokozatváltó hallgató). E kivétellel, amennyiben a hallgató hallgatói jogviszonya megszűnik vagy szünetel, számára a Nemzeti Felsőoktatási Ösztöndíja továbbiakban nem folyósítható.

A nemzeti felsőoktatási ösztöndíjat egy teljes tanév (10 hónap) időtartamára lehet elnyerni. Havi összege 2017-ben 40.000,- Ft/hónap.

A nemzeti felsőoktatási ösztöndíjban részesíthető hallgatók száma: 1 fő.

A Nemzeti Felsőoktatási Ösztöndíj adományozásának rendjét és feltételeit a nemzeti felsőoktatásról szóló 2011. évi CCIV. törvény (Nftv.) 64. § (5) bekezdése, 114/D. § (1) bekezdésének c) pontja, valamint a felsőoktatásban részt vevő hallgatók juttatásairól és az általuk fizetendő egyes térítésekről szóló 51/2007. (III. 26.) Korm. rendelet 24. §-a tartalmazza. A nemzeti felsőoktatási ösztöndíj-pályázatok elbírálásának elveiről és módszeréről, a juttatás feltételeiről, az egyes tevékenységek értékeléséről a Hallgatói Térítési és Juttatási Szabályzatának 3. sz. melléklete rendelkezik.

A beérkezett pályázatokat a Hallgatói Szociális és Ösztöndíj Bizottság pontszámokkal értékeli, és egyedi indokolással rangsorolja. A Hallgatói Szociális és Ösztöndíj Bizottság által javasolt pontszámokról és rangsorról a Tanulmányi Osztály nyújt felvilágosítást. A pontszámokat és a rangsort a Tanulmányi Osztály hozza nyilvánosságra és teszi közzé a hirdetőtábláján és az elektronikus hallgatói portálon egyaránt. A rangsorolt pályázatokat a Hallgatói Szociális és Ösztöndíj Bizottság a rektorhelyetteshez 2017. június 30-án 15.00 óráig juttatja el.

A rektorhelyettes a rangsorolt pályázatokat 2017. június 30-án terjeszti a Szenátus elé. Az előterjesztés alapján a Szenátus - várhatólag 2017. július 06-án állapítja meg az oktatásért felelős miniszter felé felterjeszteni kívánt hallgatók rangsorát, amit a Főiskola a honlapon és a Tanulmányi Osztály hirdetőtábláján közzétesz, ennek tervezett időpontja: 2017. július 07.

A nyilvánosságra hozatalt követő 15 napon belül van lehetőség fellebbezni. A Hallgatói Jogorvoslati Bizottságnak címzett írásbeli, indokolt fellebbezést a Rektori Hivatal vezetőjénél lehet benyújtani. Amennyiben postai úton kerül beküldésre a fellebbezés, azt a postázással egyidejűleg e-mailen (erzsike@tkbf.hu) is kérjük megküldeni, hogy a fellebbezés elbírálható legyen. A felterjeszteni kívánt hallgatók végleges névsorát a Főiskola 2017. augusztus 1-jéig hozza nyilvánosságra és terjeszti fel a Minisztériumnak.

A pályázat feltételei:

  • rendelkezni kell legalább 55 kredittel és legalább 2 aktív félévvel
  • 4,00-nál jobb tanulmányi átlag, félévente minimum 30 kreditet teljesített, elhagyott tárgya nincs (az utolsó 2 félévben külön-külön);
  • egyéb tanulmányi kiválóság;
  • buddhista tárgyú szakmai tevékenység (egy éven belül);
  • buddhista gyakorlattal kapcsolatos tevékenység (egy éven belül).

A pályázathoz szükséges mellékelni:

  • kitöltött "TKBF Nemzeti Felsőoktatási Ösztöndíj pályázati lap (maximum 150 pont)" nyomtatványt;
  • szakmai jellegű önéletrajzot;
  • leckekönyv másolatát;
  • ​buddhista tárgyú szakmai tevékenység, illetve gyakorlat, egyéb szakmai tevékenység dokumentálását (OTDK és TDK oklevelek, nyelvvizsga bizonyítványok másolata, publikációk, szakmai rendezvények, tanulmányi versenyeken való részvétel, közéleti, sport és egyéb tevékenység igazolása stb.) fénymásolatban.

A pályázatok benyújtási határideje: 2017. június 30-án 12.00 óra.

Az elkésett vagy hiányosan benyújtott pályázatokat a szoros döntési határidő miatt sajnos, nem tudjuk elbírálni.

A pályázati lap letölthető innen, ill. kérhető a Tanulmányi Osztályon. A pályázatokat leadni szintén ugyanott kell.

Budapest, 2017. május 04.

Hallgatói Szociális és Ösztöndíj Bizottság       

Tanulmányi Osztály